kik vagyunk mi?

Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kari Hallgatói Önkormányzata (Kandó HÖK) a Kandó kar demokratikus alapon szerveződő és működő érdekképviseleti szervezete.

Feladataink közé tartozik többek között a kari hallgatók hatékony érdekképviselete, a tanulmányi ösztöndíjak számítása és utalásának kezdeményezése továbbá a hallgatói élet támogatása különféle rendezvényekkel.

Bármilyen felmerülő tanulmányi üggyel fordulj hozzánk bátran, segítünk megoldást találni a problémákra!

Elnökség

Mi, azaz a Kandó HÖK elnöksége azért vagyunk, hogy feladatunk végzése mellett segítsük ha bármi kérdésed támad.

Riesz György Máté a Kandó Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke, akihez bármilyen kérdéssel vagy problémával bizalommal fordulhatsz – mindig igyekszik segíteni és megoldást találni. Hermann Tivadar, az alelnök szintén készséggel áll rendelkezésedre bármilyen ügyben, emellett kiemelten foglalkozik a közéleti és tanulmányi ösztöndíjakkal.

Mivel a kar két telephelyén vagyunk jelen, így két Érdekvédelmi ügyekért felelős elnökségi tagunk is van, Eőri Benedet Józsefvárosban, míg Tóth Patrik Óbudán látja el az ezzel járó feladatokat. Ők leginkább tanulmányi kérdésekben tudnak nektek segíteni.

Keresheted az elnökséget ha rendezvényekkel vagy szponzorációval kapcsolatban van kérdésed. Szintén hozzánk tudsz fordulni, ha plakátot-hirdetést szeretnél elhelyezni valamelyik felületünkön.

Eőri Benedek Máté

Józsefvárosi Érdekvédelmi Ügyekért Felelős elnökségi tag

Tóth Patrik

Óbudai Érdekvédelmi Ügyekért Felelős elnökségi tag

László Krisztina

Gazdasági Ügyekért Felelős elnökségi tag

Fornai Péter

PR- és rendezvényekért felelős elnökségi tag

Koordinátorok

A Kandó HÖK elnökségi koordinátorainak feladata az elnökség munkájának segítése, az elnök és a koordinátor irányításával megbízott alelnök, valamint elnökségi tag által adott feladatok elvégzése.

Tar Ferenc

Tallér Péter Mihály

DJB Delegált tag

Tóth Patrik a Kandó HÖK által delegált Diákjóléti Bizottság tagja, aki segíti az elnökség munkáját a Szociális ügyeket érintő kérdések megválaszolásában és tájékoztatja az elnökséget a Bizottsági ülésen születte döntésekről újjításokról. Minden DJB-ot érintő kérdésel tudjátok őt keresni

Tóth Patrik

DJB Delegált tag

Érdekvédelmi felelősök

Az érdekvédelmi felelősök (ÉF-ek) feladata első sorban a hallgatói megkeresések és problémák összegyűjtése és továbbítása a Kandó HÖK elnöksége felé. Érdekvédelmi felelősöket félévente választjuk szeptemberben és februárban.

Csepely Kornélia Dina

Bényi Benedek

Csek Balázs

Borhi Bence

Roselinsky Dániel

Barna Gergő

Szűcs Laura

Csíkász Levente

Varga Lívia

Czéh Lili

Reck Nikolasz

Magyarics Robin

Tóth Roland

Fekete Tamás

Tóth Balázs

Éda Frank

Szűcs Dávid